Linkmarketing, linképítés - Technikák, amiket jobb elkerülni

Linkmarketing technikák, amiket jobb elkerülni

Ezeket a linkmarketing technikákat érdemes elkerülni 2018-ban

czsofi Szerző:
czsofi

Minden valamire való keresőoptimalizáló tudja, hogy a visszahivatkozások a legfontosabb keresőrangsorolási szempontok közé tartoznak, hiszen hitelességet, tekintélyt kölcsönöznek azoknak a webhelyeknek, amelyekre mutatnak. Ebből következik, hogy minden bizonnyal a jövőben sem csökken majd jelentőségük a keresőtalálati lista összeállításakor. Éppen ezért minden digitális marketinget folytató cég és vállalat számára elengedhetetlen, hogy stabil linképítési, vagyis linkmarketing stratégiával rendelkezzen, biztosítva ezzel előkelő pozícióját a keresőtalálati oldalakon.

Linkmarketing technikák, amiket jobb elkerülni

Nem csak az ajánlott taktikákra kell azonban odafigyelni – a néhány évvel ezelőtt még bevált módszerekként működő linképítési trükkök mára már nem csak elavultak, hanem lényegében többet árthatnak, mint amennyit használnak. Ha nem szeretnél szembe menni a Google minőségi irányelveivel, akkor mindenképpen tartsd észben az alábbi kerülendő Linkmarketing-módszereket!

 

Blogkommentek

 

A régi, már nem moderált blogbejegyzések hozzászólásai között gyakran több tucat, vagy több száz Spam kommentet is találhatsz, amelyek nem elég, hogy teleszórják szeméttel a kommentszekciót, még jelentősen le is lassíthatják az oldal betöltődési sebességét.

 

Habár a természetesen elhelyezett hivatkozások a hozzászólásokban nem okoznak igazán kárt Technikai SEO szempontjából, valójában túl sokat sem segítenek. Minél több hozzászóló helyez el hivatkozásokat kommentjeiben, az adott oldal linkértéke annál jobban szétoszlik ezek között, így a saját címedre mutató link sem ér majd igazán sokat.

 

Nincs tehát igazán értelme a blogkommentelést is felvenni linkmarketing-stratégiádba, de ha mindenképpen szeretnél elhelyezni egy-egy linket hozzászólásaidban, akkor legalább ne pontos egyezésű horgonyszövegekkel tedd azt – ezzel csak azt üzened a Google-nek, hogy tárt karokkal várod a büntetést.

 

Privát bloghálózatok és hivatkozáshálózatok

 

Rengeteg digitális marketinges előszeretettel vásárol lejárt domaineket, hogy aztán egy olyan webhelyet alakítson ki rajtuk, aminek segítségével más webhelyek rangsorolását javíthatja. A gond ezekkel csak az, hogy a Google nagyon ügyesen kiszimatolja, ha ezen összekötött domainek közös tulajdonossal rendelkeznek.

 

Nem vitás, hogy ezek a hálózatok nagyon is hatékonyak lehetnek a rangsorolás javítására, de amikor a Google megcsíp egyet, akkor minden ahhoz kapcsolódó Domain is megérzi majd. Valójában sokkal több idő, pénz, és erőfeszítés megy el az ilyen domainek felújításába, mint amennyit megér a kockázatuk.

 

Fórumprofilokban elhelyezett hivatkozások

 

Ez a gondolat sokban hasonlít a korábban emlegetett bloghozzászólásokhoz – a fórumok ugyanakkora spammágnesek, mint a különböző cikkek kommentszekciói. Az összes fórumhozzászólás aljában aláírásokként automatikusan elhelyezett hivatkozások nem csak természetellenesek egy linkprofilban, de valójában nem is érnek semmit a Google szemében.

 

Sajtóközlemények

 

2013-ban és ’14-ben a Google erősen lecsapott a sajtóközleményekre, és felhívták a sajtóközleményeket terjesztő szolgáltatókat, hogy alakítsák át Nofollow (tehát értéktelen) linkekké az összes hivatkozásukat.

 

Az ilyen szolgáltatók hatékonyságát valójában egyetlen friss kutatás sem támasztja alá, a régebbiek vagy a közleményeket terjesztő szolgáltatók által készítettek pedig nem feltétlenül állnak párhuzamban a mai valósággal. Egyre inkább úgy tűnik, hogy többet ártanak, mint amennyit segíthetnének.

 

A horgonyszövegek túloptimalizálása

 

Egy tekintélyes webhelyen elhelyezett hivatkozás aranyat ér, ám egy természetellenesen megfogalmazott horgonyszöveg mindent képes elrontani.

 

A horgonyszöveg-manipulációt az algoritmusok ma már gond nélkül képesek kiszűrni, és gondolkodás nélkül büntetni, ezért érdemes természetes, sima, vagy márkás horgonyszövegeket használni az elhelyezett linkekhez.

Linkcsere

 

„Én elhelyezem a te hivatkozásodat, te pedig az enyémet” – elméletben jól hangzik, a gyakorlatban azonban az egyik legsúlyosabb szabálysértés a Google szemében. Csak akkor biztonságos, ha mindkét webhely jó tekintéllyel rendelkezik, és a linkcsere az olvasók érdekeit szolgálja.

 

301-es átirányítások használata

 

Újabban divattá vált a „301-ezés” a linkérték más webhelyekre való átirányítása céljából. Működni ugyan működhet, de a Google nagyon hevesen fúj rá, ráadásul a felhasználói élménynek sem tesz jót, ha a látogatók váratlanul egy másik webhelyre kerülnek át. Ez általában azonnali visszafordulást eredményez, amit a Google fontos UX faktornak tart, és ha sokat lát belőle, akkor tudni fogja, hogy valami nem stimmel az adott oldalon.

 

Web 2.0 spammelés

 

Nem ritkák azok az esetek, amikor a webmesterek több ingyenes domaint regisztrálnak maguknak (Blogger, Tumblr, stb.) és gyenge minőségű tartalmakat lapátolnak rájuk, hogy legyen mibe linkelniük fő webhelyeiket. Habár ez segíthet valamicskét, egyértelműen gyanús és nem tiszta taktika.

 

Linkgyűjtő webhelyek

 

A linkgyűjtő webhelyek valaha tényleg segíthettek a SEO-ban, azonban a Google Penguin frissítése óta ezek hatékonysága egyre csak csökken és csökken. Nehéz jó minőségű linkgyűjtőket találni, és még ezek sem biztos, hogy elfogadják a hivatkozásokat, mert lehet, hogy csak egy bizonyos területre koncentrálnak a megjelenített tartalmakat illetően.

 

Spamszerű cikkbeküldözgetés

 

Habár valaha remeke pozíciókat lehetett elérni a cikkek internetes magazinokba való beküldésével, a gépsoron gyártott, rossz minőségű tartalmak miatt ezen webhelyek értéke idővel sokat romlott. A Google ezekre is rég lecsapott már, ezért nem érdemes időt pazarolni rájuk.
 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok